Családja védelme már megoldott biztosításokkal? Kötött már vagyontárgyaira biztosítást? Hogyan tájékozódik a különféle szolgáltatásokat illetően, és milyen módon igazítja ezeket az igényeihez? A biztosítási alkusz minden területen ki tudja Önt szolgálni, ami pénzzel, vagyonnal és az életben bármikor előforduló kockázatos eseményekkel kapcsolatos.
A biztosítási alkusz rendszeresen tartja a kapcsolatot partnereivel szerte az országban. A legtöbb pénzintézettel és biztosító társasággal összeköttetésben áll, és állandóan figyeli a változásokat is.
A mai világban egyre több kockázatos eseménynek vannak kitéve az emberek, és a természeti katasztrófák, valamint egyéb történések bármikor veszélyeztethetik a vagyon épségét. Célszerű részt venni egy kockázati közösségben, melyre az jellemző, hogy közösen tartható fenn, és mindig az adódó kárnak megfelelően az illető károsultnak fizet. Már kisebb összegből meg lehet oldani ezt a védelmet magánszemélyekre, cégekre és vagyontárgyakra egyaránt. A biztosítási alkusz munkájával segít az igények felmérésében, az összehasonlításokban, a biztosítótársaság kiválasztásában a szolgáltatások körültekintő megjelölésével. A biztosítási alkusz ingyenesen végzi a tevékenységét, bármikor elérhető, segít a kárrendezésben is. Mivel naprakészen tájékozott, ismeri a biztosítótársaságok jellemzőit, termékeit, ügyintézését, tarifálását, ezért bármilyen ezzel kapcsolatos kérdésre választ kaphat tőle. A biztosítási alkusz személyesen is felkeresi az ügyfeleit, útmutatást ad, praktikus javaslatokkal látja el, és felhívja a figyelmet, ha változtatásra van szükség a már meglévő szerződésekben.
Biztosítási alkusz cégünk, a Pannon-Safe Kft. az ország minden táján kiszolgálja az ügyfeleit. Partnereink láthatók a honlapunkon, a szerződéskötést online lehetőségek segítségével tesszük elérhetőbbé és könnyebbé. Tájékozódjon tevékenységünkről a www.pannonsafe.hu weboldalunkon, és kérje munkatársaink tanácsát, szolgáltatását a 06-72-222-010-es telefonszámon, vagy az info@pannonsafe.hu e-mail címünkre küldött üzenetében!
